János

János evangélium első része az evangélium prológusa, amely az újszövetségi krisztológia csúcspontjaként bemutatja János teológiáját. János elénk tárja, hogy mit hisz Istenről és mit hisz Jézusról illetve az olvasó számára megnyitja a krisztusi küldetés megalapozását. (FLAGAN, M. NEAL: Az evangélium János szerint és levelei, Szegedi Kommentár Újszövetség, mek.oszk.hu /00100/00188/html/4janos.htm). Himnusz az előszó stílusa, amely a Logosz-himnusszal kezdődik, mely egyrészt bizonyítja Jézus preegzisztens létezését: Krisztológiai szinten a Nikaiai hitvallásban (Nikaiai I. Egyetemes Zsinat, Hitvallás, in DH 125) ez a preegzisztencia, az ariánus krízis után, végső bizonyosságot nyer: Isten Fia, akit az Atya nemzett, nem teremtmény, hanem egylényegű az Atyával.

A preegzisztens másrészt azt mutatja, hogy Jézus az Atya megtestesüléseként megjelent. A teremtés pillanata (Ter1,1) a kezdeti helyszín, melynek kezdő mondata így hangzik: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” – gör. εν αρχη ην ο λογος και ο λογος ην προς τον θεον και θεος ην ο λογοςen árkhé én ho logosz kai ho logosz én prosz ton theon kai theosz én ho logosz. A teremtett világ forgó színpadán a helyszínek változnak térben és időben, melyben az olvasó egyben néző is, szinte látják Jézust, aki mindenkit meghív az egyházába, hiszen élő Krisztus a megtestesült Ige: – gör. καὶ ὁ λόγος σὰρξ ἐγένετοkáj ho logosz szarx égéneto – „S az Ige testté lett, és közöttünk élt.” – σὰρξszárx, ford. – hússá lett. (Jn 1,14) Az Isten Fiúság bizonyítja, hogy Jézus az Atya Fia – ’ήυ πρός τόυ Θεόυén prosz ton theon tehát az Atya színe előtt van.
A logosz fogalma
A Logosz gör. λογος: beszéd, szó, értelmes fogalom; lat. verbum: szó, ige, amely egy cím, egy jánosi sajátosság. János a logoszról azt állítja: isteni személy, léte örök, Istennél volt és istenségében azonos az Atyával, ő a Fiú; a teremtésben minden általa lett; ő az élet és a világosság hordozója; a megtestesült és emberré lett, az emberek számára. A Logosz jelentése tág értelmezésű kifejezés, melynek origója Jézus a Logosz, és Isten kinyilatkoztató tevékenysége mindig Krisztusra tekint. Megállapíthatjuk, nincs közvetlen kapcsolat a jánosi Logosz és a klasszikus görög filozófiából ismert Logosz között. A Logosz minden dolgok kezdetére tér vissza, amely állítja Jézus istenségét, de nem a természetek, hanem az üdvtörténet értelmében. A kinyilatkoztatástól függetlenül az Atyáról beszélhetünk, miszerint a Fiúról nem. A paradoxont az Újszövetség nem oldja fel, az Atya és a Fiú egy mégis különböző. (Újszövetség egzegézis szemináriumom, előadás 2016.
János evangélium stílusa
János evangélium stílusa és Jézus szavainak tartalma különbözik a szinoptikusoktól. János abban különbözik a szinoptikusoktól, hogy Jézus működését egy hároméves periódusban mutatja be, és Jézus halála a Húsvét előtti előkészület napjára esik. Jézus szavai itt nem az Isten országára összpontosulnak, nem alkalmaznak példabeszédeket. Jánosnál Jézus szavai jelképesek, melyek gyakran utalnak az Atyával való kapcsolatára. János abban megegyezik a szinoptikusokkal, hogy Jézus betegeket gyógyított, megszaporította a kenyeret, és kimentette a tanítványokat a viharos tengerből, de sosem sorolja Jézus gyógyító csodái közé az ördögűzést. János evangéliumában sok csoda arra szolgáltat alkalmat, hogy jelképesen belelássunk Jézus önazonosságába. A szinoptikusok Jézus galileai működésének csúcsán (Mk 8,31) érzékeltetik, hogy Jézus a Messiás, míg Jánosnál a tanítványok kezdettől fogva megvallják ezt az igazságot (Jn 1,41-49).

A negyedik evangélium szerzősége
A Szeretett Tanítvány tanítványaiból álló „jánosi iskolának” és a jánosi egyházak tanítónak műve lehetett. Az evangéliumban az irodalmi kompozíció és az elbeszélő szemléletmód elegendően egységes ahhoz, hogy igazolja: az evangéliumi elbeszélés szerkezete egyetlen személy műve, de a jánosi hagyomány alakításában a közösség hittörténetének fontossága miatt mára már nem tartjuk helyénvalónak, hogy egyetlen jánosi személyt tartsunk a szerzőnek.
Az ősegyház számára az tette fontossá, hogy tanulmányozza az evangélium apostoli szerzőségét, hogy Jánost a gnosztikusok kisajátították A gnoszticizmus egyik legerősebb ellenzője, Lyon-i Ireneusz püspök (†202), védelmébe vette János apostoliságát és a négy evangélium keresztény kánonjába való bevételét; ahhoz a hagyományhoz folyamodott, amely akkoriban terjedt el Kis-Ázsiában. Állítja, hogy a Jánosnak nevezett Szeretett Tanítvány alkotta Efezusban, élete vége felé. Ireneusz hallott arról, hogy János Trajanus ideéig élt, azaz a Kr.u. II. sz. elejéig (Adv.Haer., 3.1.2; 3.3.4; 2.33.3; Euszebiosz: ET., III.23.3; V.20.4-8). Ugyanakkor Ireneusz összekeverte János apostolt, Zebedeus fiát egy János néven ismert kis-ázsiai presbiterrel. Mivel Ireneusz azt mondja, hogy értesüléseit még gyermekkorában szerezte Polükarposztól, Szmyrna püspökétől (†156), nem kell nagyon meglepődnünk ezen az összetévesztésen. Az egyháztörténész Euszebiosz is észrevette, hogy Ireneusz összetévesztett két különböző személyt, akiket Jánosnak hívtak.
Kapcsolódás a szinoptikusokhoz
János kapcsolódik a Márknál, Lukácsnál és – legkisebb mértékben – a Máténál szereplő hagyományokhoz. Néhány tudós állítja, hogy János ténylegesen merített egy vagy több szinoptikustól, a legáltalánosabb vélemény szerint Márktól. Mások azt vetik fel, hogy a Jézusról szóló jánosi hagyományoknak az evangélium-formába foglalására vonatkozó indíttatás annak volt az eredménye, hogy a többi közösségben megjelentek az evangéliumok, s hogy az evangélista bizonyos fokig ismerhetett egy vagy több szinoptikust, de a negyedik evangélium egy – a jánosi egyházakban megőrzött – független hagyomány-vonalon alapszik. Néhány fontos epizód
Amely, mind Jánosnál és a szinoptikusoknál megjelenik: Keresztelő János működése és tanúságtétele (Jn 1,19-36; Mk 1,4-8); a templom megtisztítása (Jn 2,14-16); kenyérszaporítás (Jn 6,1-13; Mk 6,34-44); Jézus a vízen jár (Jn 6,16-21; Mk 6,45-52); jel kérése (Jn 6,30; Mk 8,11); Péter vallomása (Jn 6,68-69; Mk 8,29); Jézus olajjal való megkenése (Jn 12,1-8; Mk 14,3-9); bevonulás Jeruzsálembe (Jn 12,12-15; Mk 11,1-10); az utolsó vacsora és az árulás megjövendölése (Jn 13,1-30; Mk 14,17-26); Jézus elfogatása (Jn 18,1-11; Mk 14,43-52); szenvedéstörténet (Jn 18,12–19,30; Mk 14,53–15,41); Jézus temetése és az üres sír (Jn 19,38–20,10; Mk 15,42-16,8); Jézus megjelenik az asszonyoknak (Jn 20,11-18; Mt 28,9-10); Jézus Jeruzsálemben megjelenik a tanítványoknak (Jn 20,19-23, Lk 24,36-49); Jézus Galileában megjelenik a tanítványoknak (Jn 21,1-19; Mt 28,16-20, egy galileai megjelenés; Lk 5,1-11, csodálatos halfogás). A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása (Jn 4,46-54) távolabbi kapcsolatban áll a Mt 8,5-13-ban és a Lk 7,1-10-ben szereplő gyógyításokkal, valamint a vakon született meggyógyítása (Jn 9) párhuzamos a vak meggyógyításával a szinoptikusokban (pl. Mk 8,22-26; 10,46-52).
PHEME PERKINS: Az evangélim János szerint, http://www.biblia-tarsulat.hu/kommentar.html