Szent Ágoston és Kálvin eleve elrendelése

Szent Ágoston és Kálvin eleve elrendelése

Ágoston a kegyelem Isten ingyenes ajándékát a pelagianizmussal szemben hangsúlyozza. Melyet az Ef 2,8 így fogalmaz: „Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.” – „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” – a Róma levél 5,5 alapján a Lélek minden kegyelem ősképe, melyhez Ágoston úgy ragaszkodik, hogy a kegyelem nem természet, nem törvény, hanem spiritus vivificaris – azaz éltető Lélek. Ágoston kegyelemtani újítása, hogy a kegyelmet Isten gyógyító erejeként értelmezi.[1]

Ádám, mint a kozmikus bűn szimbóluma [2] vétke nyomán az emberiség eredendően romlásnak alá van vetve (Róm 5,12). Így az ember ősbűn következménye miatt kegyelem nélkül nem üdvözülhet. Kálvin az önkéntes engedelmességet kiemeli, mellyel Krisztus úgymond „Ádám helyett” aláveti magát az Atya akaratának.[3] Ágoston bizonyítani akarta, hogy a kegyelem egyedül hatékony ezért a predesztinációról így értekezik: „Isten jótéteményeinek előzetes tudása és előkészítése, amelyek által egészen biztosan megmenekülnek, bármennyien meneküljenek is meg.”[4] Kérdésünk a következő: Isten mindenkinek megadja a szükséges kegyelmet, vagy csak egyeseket erre kiválaszt? Az emberiségnek nagy részére mondja, hogy mindenképpen elkárhozik, melyet így fogalmaz: „Tudjuk: Isten nem adja meg mindenkinek kegyelmét”.[5] Úgy tűnhet, hogy Isten egyetemes üdvözítő akaratának csak részleges érvénye van, tehát egyeseket „kiválaszt”, és csak bizonyos embereket üdvösségre predesztinál. [6]

Ha világra vonatkozó isteni tervvel hozzuk összefüggésbe a kegyelem kiosztását, akkor szembe kell néznünk a predesztináció problémájával. Feltehetjük a kérdést, hogy miért határozta el Isten a tervében, hogy egyesek üdvözülnek, mások pedig elkárhoznak? Ágoston kritikusai azt vetették a szemére a predesztinációról szóló tanításában olyan kegyelemértelmezést képvisel, amely megszünteti az akarat szabadságát és annak kényszerítését is feltételezi. Ágoston nem adta fel a szabadságot és megállapítja, hogy létezik olyan kegyelem, amely a célját eléri.[7] Ágoston az ember szabadságának állítása mellett döntött, hogy az ember saját akaratából jóvá lehet a szentségi kegyelem az által

Kálvin János kettős elrendelése

A reformátori teológia fő műveként tartják számon az Institutio Christianae Religionis című írását, melyben részletes kegyelemtant dogozott ki. Kálvin János rendszerező teológus, aki Isten igaz megismerésének gondolata köré építette dogmatikáját, melynek megismerése a megigazulás és a predesztináció. Kálvin Institutiójának második és harmadik könyve a kegyelem fogalmát kapcsolja össze, amelyek a Szentlélek műveként beszélnek Krisztus kegyelem közvetítéséről és kegyelmének befogadásáról.[8]

Krisztus kegyelme nem külsődleges, hanem egy benső kegyelmi kapcsolatként Krisztus közösségeként – „igazság közösségeként” valósul meg.[9] Még Ágostonnál is radikálisabban látja Isten szeretetével a kegyelmet, amelytől az ember nem csak megbocsátást és gyógyulást, hanem boldogságot, sőt jó sorsot is remélhet. Kálvin is beszél Ágostonhoz hasonlóan az üdvösségre és kárhozatra való predesztinációról, melyben az irgalmasság a fő szempont. [10] Kálvin az Institutio Christianae Religionis művébe így beszél a predesztinációs téziséről: „Predestinációnak tehát Istennek az az örök rendelkezését (aeterum Dei decretum) nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ugyanis nem egyforma állapotra vannak teremtve, hanem egyeseknek örök élet van előre, míg másoknak örök kárhozat.”[11]

Kálvin kettős eleve elrendelés tana alapján, amely nem csak üdvösséget értelmez, hanem az elkárhozást is, az eleve elrendelést, mellyel Isten némelyeket az élet reményébe fogad, másokat az örök halálra szán. Ekképpen Isten előre eltervezte és akarta a bűnt, hogy az emberek tömegei a pokolba jussanak. Kálvin túllép Krisztus megváltó működésén egészen az isteni akaratig és ott kap megerősítést megváltottságunk. Mert Istennek a választottakra vonatkozó üdvözítő elhatározása az üdvösségük elsődleges oka. Krisztus üdvözítő műve itt elveszti erejét, amely a döntés az ember szempontjából egyedül a predesztináció felé fordulhat. [12]

Ágoston a massa damnata kijelentése szerint az emberek nagy része elkárhozik. Szerinte Isten annyi embert rendel el az ő országába való bejutásra, ahány angyal elszakadt a hittől. Kálvin kettős elrendelése alapján Isten örök elhatározása, amellyel önmagában elvégezte, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Ekképpen az Isten nem egyforma állapotra teremt: 1. az örök életre 2. az örök kárhozatra rendelve. Holott a hitvallás szövege pozitív oldalt fogalmaz, ahol nem történik kettéválás: …„ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”. [13] – sorával. Az ítélet sorait 1 Pét 4,5 így említi: „…„ítélkezzék élők s holtak fölött.” A kárhozat lehetőségéről Hans Urs von Balthasar a Rövid értekezés a pokolról művében így fogalmaz: „Isten senkit nem vet kárhozatra, hanem az ember saját magát juttatja ebbe az állapotba.”[14]

[1] Vö.Theodor,Schneider: Dogmatika kézikönyv II., Vigilia, Budapest, 1997. 14-15.

[2] Vö. Róm 5,12: Ádám és Krisztus műve: „Ezért amint egy ember által a bűn a kozmoszba bejött és a bűn által a halál, és így minden emberre a halál átment, ami miatt mind vétketek”… Vö. Takács, Gyula: Római levél, Egzegézis-jegyzet, Pulus Hungarus, Kairosz kiadó, Debrecen, én.108.

[3] Vö. Theodor, Schneider Dogmatika kézikönyv I . : i.m. 392.

[4] Vö. Wolfgang Beinert: A katolikus Dogmatika Lexikona, Vigilia kiadó, Budapest, 2004. 512.

[5] Theodor, Schneider I.: i.m. 392.

[6] Uo.

[7] Uo.

[8] Vö. Theodor, Schneider I. : i.m. 28.

[9] Vö. Theodor, Schneider I. : i.m. 29.

[10] Uo.

[11] Vö. Kálvin, János: Tanítás a keresztyén vallásra, Magyarországi Református Egyház, Zsinati Iroda, Budapest, 1986. III.21.5. 187.

[12] Vö. Theodor, Schneider I. : i.m. 392.

[13] Vö. Vanyó, László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, SZIT, Budapest, 2009. 430.

[14] Vö. Hans, Urs von, Balthasar: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 121.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.