Jézus imája a kereszten

Jézus imája a kereszten

A szenvedés során a kalapácsütések hangja az emberek lelkéhez csapódott, amely a vér szagával átitatott fájdalmas szidalmakkal keveredett. Jézus azonban nem kiáltott, az emberek irányában néma marad, nem vádol, nem kiált igazságért, nem kér ítéletet, hanem csendben imádkozik. A próféciák beteljesedtek, melyet Izajás könyve 53,12 velünk ekképpen közöl: „Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.” (Iz53,12) Nem csak a bűnösökért, hanem a szenvedőkért is meghalt.

Jézus ajkán a kereszten való felkiáltása az elhagyottság panaszának imakiáltását fejezi ki. Krisztus a szenvedő a szenvedők között: ,,A kilencedik órában így kiált: „Eloi, Eloi, lamma szabaktáni?” (Mt27,46) gör. περὶ δὲ τὴν ἐνάτην ὥραν ˹ἐβόησεν˺ ὁ Ἰησοῦς φωνῇ μεγάλῃ λέγων ˹Ἐλωί ἐλωί˺ ˹λεμὰ σαβαχθανεί;˺ τοῦτ᾽ ἔστιν Θεέ μου θεέ μου, ἵνα τί με ἐγκατέλιπες; (peri de tén enatén óran aneboészen o iészúsz phóné megalé legón éli éli lima szabakhthani tút esztin thee mú thee mú ina ti me egkatelipesz)
héb. Mt 27,46: וכעת השעה התשיעית ויצעק ישוע בקול גדול אלי אלי למה
שבקתני ותרגומו אלי אלי למה עזבתני׃
ἐλωι – Az “Éli, éli, lama sabactani” felkiáltás első két szava a panasz legfontosabb hivatkozási alapja a 22. zsoltár: „Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől?” (Zsolt22,2). A héb. Éli: אֵלִי  Mt 27,46: az ἐλωι a héber szó arám változata görög átiratban, Mk 15,34; Mt 27,46 ; Zsolt 22,2  Ἐλωί ἐλωί. A szövegtanúk kicsit eltérően hozzák az arám átiratot.

Dávid zsoltár, az igaz szenvedése és reménye; Mt 27,46;Mk 15,34 Jézus mindhalálig egyedül érezte magát. Istentől nem kér semmit, vagy a tanítványoktól, az emberektől sem várhat segítséget. Asszonyok is követték, de messze vannak tőle: „Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik.” (Mk 15,40) Vö. TARJÁNYI, B.: Jézus imái, http://vigilia.hu/regihonlap/2009/5/tarjanyi.htm Lukácsnál itt is, éppúgy, mint a Getszemáni kertben, Jézus erősebbnek mutatkozik, aki úgy mutatja be a szenvedő Jézust, hogy az alakjában követendő példára is rámutat.

SIGURD GRINDHEIM: Faith in Jesus: The Historical Jesus and the Object of Faith – VI. The mockers at the cross – angol nyelvű szakirodalmi cikk fordításában, a csúfolódók keresztje fejezet rámutat Jézus hitére. A Mt 27,42-ben lévő hivatkozás szerint Jézus keresztre feszítése során, akik ott elhaladtak szavakkal kigúnyolták. „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki.” (Mt27,42) Márk a megcsúfolás szövegét az írástudók és a főpapok mondatának tulajdonítja: „A főpapok és az írástudók szintén gúnyolódtak, egymás között ezt mondva: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, Izrael királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, s akkor hiszünk!” (Mk15,31-32).

Jézust, amikor megfeszítették bármilyen azonosság kézenfekvő arról, hogy a tömegek és a más bűnözők előtt a csúfolódók nevetségessé tették. Vö. SIGURD, G.: Faith in Jesus: The Historical Jesus and the Object of Faith, Vol. 97 2016. 92. www.bsw.org/biblica/vol-97-2016/faith-in-jesus-the-historical-jesus-and-the-object-of-faith/610/article-p92.html
Vö. PESCH, R: Das Markus evangelium, II. Herder, Freiburg im Breisgau, 1976. 489-490. ; Vö. R. E. BROWN: The Death of the Messiah, New York 1994.

Akklamációk: (hitvalló felkiáltások, például „halálodat hirdetjük, Urunk…”), a himnuszok és a nem bibliai szövegű énekek, valamint az ünneplést vezető rövid buzdításai és a különböző felszólítások (például „vizsgáljuk meg lelkiismeretünket…”). Meg kell még említeni az euchologikus szövegek egyes részeit is, hogy átfogó képet kapjunk a liturgikus szövegek természetéről. Ezen imádságok a Szentírás könyörgéseinek, imáinak stílusát követik. Első részük az Úr megszólítása (invocatio), amely történhet az Úr címeinek, neveinek szerető vagy dicsőítő kimondásával is, egyszerű vagy hosszabb-rövidebb bővítményeivel összekapcsolva.

Ezután az imában visszatekintünk Isten azon tetteire az üdvösségtörténetben, amelyek szellemiségéhez a mi imánk kapcsolódik (ez az anamnészisz vagy latinul memoriale). Ezután megfogalmazzuk a kérésünket (petitio), amelyhez sok szövegben kapcsolódik kifejezett vagy allegorikus utalások által a Szentlélek kérése (epiklészisz). Az imák része lehet a közbenjárás élőkért, holtakért (intercessiones). Az imákat mindig dicsőítő/hitvalló záradékkal fejezzük be (záró doxológia vagy confessio). Ez a rendszer olykor kellő rugalmassággal át- meg átszövi minden liturgikus imánkat. „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,2)