Mit szabad remélnünk – rövid értekezés a pokolról

Mit szabad remélnünk – rövid értekezés a pokolról

HANS URS VON BALTHASAR: Mit szabad remélnünk?, Rövid értekezés a pokolról
Apokatasztazisz művei alapján, Eszkatológia szemináriumi dolgozat,  PPHF. 2017.

Balthasar misztikus egyéniség volt, de egyben elmésen vitázó katolikus pap és teológus. [1] Lelki társa Adrienne von Speyr, (1902.09.20. – 1967.09.17.) svájci katolikus orvos, író és teológus (jobboldalt) protestáns orvos rossz egészségi állapottal rendelkezett kinek misztikus élményei óriási hatással voltak rá, melyeket teológiai reflexiók segítségével megfogalmazott. Művében a kárhozatot és a poklot, mint reális lehetőséget illetve az eszkatológia kérdését feszegeti, amely az eszkaton szóból ered és a végső dolgok tanítását jellemzi. Karl Rahner kortársaként az eszkatológiában nagy áttörést alakított, elutasította az egyetemes megváltás gondolatát, az apokatasztazisz a helyreállítás órigenista tételt. A könyv alcíme apokatasztazisz, melynek fogalma az 1. század idején Origenészhez köthető. Az apokatasztazisz-tan a mindenség eredeti állapotának helyreállítása során, a végső állapotban a rossznak nem lesz helye, melyben a gonosz szellemek is megtérnek. Péter beszédében a végső napokról: „A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre.” Péter beszéd 17. sorában is elhangzott az ἐσχάταις – eszkhatosz, amely utolsót, végsőt jelent. (ApCsel 2,17).

A 19-20.század újskolasztikája egy defenzív zárt teológiai irányzat, melyben az apologetikus hangsúlyok az eszkatológia irányába elcsúsztak. A II. Vatikáni Zsinat előtti igehirdetés a bűn- és a szexuális bűnök és a pokolra való fenyegetésre fókuszált. A katolikus egyházat három irányból támadták. Egyszer a reformáció egyházai, mint például a predestinato kérdéskörében. Másodszor a világnézeti alapot támogató felvilágosultak. Harmadszor pedig a politikai alapon a nemzet államok támadásai.

Pál az 1Kor 15,45-ben Krisztust az első Ádámnak nevezi: „Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké.” Amelyben szerepel az ἐσχάταις – eszkhatosz kifejezés, amely utolsót, végsőt jelent.[2] A felvilágosodás idején az eszkatológia értelmezései előtérbe kerültek: a halál utáni élet, az ítélet, a mennyország, a pokol, a tisztítótűz. Az újskolasztikus gondolatok az örök büntetés szimbólumait is tükrözik: gyehenna, amely csupa jég, sötétség és tűz, el nem pusztuló féreg, a lélek elleni bűn, amely Istentől kapott evidencia tagadása.[3] (Jn8,24; Mt12,32). Ebben a korban az újszövetségi eszkatológikus kijelentéseket úgy értelmezték, mintha azok tényközlő beszámolók lennének. Balthasar szerint az ember felett ezek nem nevezhetők tételes ítéleteknek, melyeket hermeneutikailag igyekezett kimutatni.

Remény

A remény nem a hit és nem tudás kérdése, az üdvösségünkben nem szabad hinnünk, de szabad és kell keresnünk a remény sugarát. Kijelenti, hogy nem egyenlő a remény és a tudás.[4] A remény a jövőre irányuló cselekvés, melyben megtalálható a bizonytalanság. A bizonytalanság abból fakad, hogy szereplőként a személyünk is benne van. Az üdvözülés kérdése nem csak Istentől függő, hanem a remény tárgyától is függ. Balthasar az üdvösség kiterjesztéséről megjegyzi, hogy az üdvösség, és annak a kiterjesztése a dogmatika  korlátai közé szorult.[5] A remény útján döntés elé vagyunk állítva, amely Balthasar hermeneutikai kiinduló pontja. Szándéka alapján ne a jövőbe tekintsünk, hanem a jelenbe lévő érvényes buzdításra fókuszáljunk.

A Mit szabad remélnünk? – első fejezetében hozza a hagyományos megközelítést. Felhívja a figyelmet a nem egyértelmű újskolasztika hirdetésére: „… kivétel nélkül ítélet alatt állunk[6]. A skolasztikus terminológia nem pontos, hiszen a remény alapja Isten egyetemes üdvözítő akarata: „Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.”(1Tim2,3-4). Balthasar az Újszövetség fejezetében megjegyzi: „Isten minden embert meg akar menteni és megis tud menteni.”[7] Az ember befogadja Isten feltárulkozását, amelyet így hoz a teológiai kisszótár: Isten önmaga közlésével istenivé teszi az embert, melyhez a „meghallás” (a hit) aktusának megvalósításához, maga Isten is hozzájárul.[8] Rahner megjegyzi:…„Isten egyetemes üdvözítő akaratának valódi ereje van, Krisztus mindenkit megváltott, kötelességünk mindenki üdvösségében reménykedni és valóban lehetséges az örök elveszettség. [9]

Kárhozat Üdvösség

Az Újszövetség fejezetben szentírási szövegek elemzése Isten Janus-arcúságát formálják meg. Ágoston szerint a massa damnata kijelentésével az emberek nagy része elkárhozik. Három iránya létezik a predestinatio fogalmának. Ágoston szerint Isten annyi embert rendel el az ő országába való bejutásra, ahány angyal elszakadt a hittől. Luther szerinti, az előre tudás alapján, az Isten öröktől fogva meg lévő szeretetből fakadó végzését jelenti. Kálvin kettős elrendelése: Isten előre eltervezte és akarta a bűnt, hogy az emberek tömegei a pokolba jussanak. [10]

Az ítélettel kapcsolatban később megjelennek a juhok és kosok szétválasztás képei is. (Mt25,32-33). A hitvallás szövege egy pozitív oldalt fogalmaz, ahol nem történik kettéválás: …„ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”. [11] – sorával. Az ítélet sorait 1Pét 4,5 szintén hozza: „…„ítélkezzék élők s holtak fölött.” Kárhozat reális lehetőségét Balthasar így közli: „Isten senkit nem vet kárhozatra, hanem az ember saját magát juttatja ebbe az állapotba.”[12] Az írás mutatása fejezetben kifejti: „…az egyház bár oly sok embert szentté avatott, azt soha egyetlen emberről sem jelentette ki, hogy kárhozatra jutott. Ezt még Júdással kapcsolatban sem állította…[13]

Az üdvösség tekintetében a 1Tim 2,4 igeszakasz így fogalmaz: …„aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” Minden ember üdvösségét a Titus levél is hozza: „Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára.” (Tit2,11). Az utolsó vacsora idején elhangzik: …„mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára”. (Mt 26,28). Módosult a sokakért és mindenkiért használata a II. János Pál pápa levele a papokhoz szóló körlevél alapján, amely 2009. Pünkösd ünnepétől vált kötelezővé.[14] A Mt 26,28 görög szövegében a περὶ πολλῶν – peri pollón [15] a sokakért szóhasználat szerepel, melyet latin fordítás is megerősít a pro multis, sokakért kifejezéssel. A pápai döntés recepciója ekképpen nem egyértelmű.

Rövid értekezés a pokolról

Az értekezésében megvilágítja a közvélemény nézőpontját, akik úgy tekintenek a pokolra, mint dogmára illetve azt, hogy egyes emberek az elkárhozottak tényében és a pokolban is hisznek. A pokol ilyen irányú felfogása mind a laikus társadalomban, mind hívők között általánossá vált. A gondolatkör kérdései: vajon megalapozott-e az előbbi kijelentés? Valóban ez hozzátartozik a hitünkhöz, szükséges nekünk ezt hinnünk? A Katolikus felnőtt katekizmusban Walter Kasper reflexiója alapján: ,,Sem a Szentírás, sem az egyház hitbeli hagyománya nem állítja bizonyossággal egyetlen emberről sem, hogy ténylegesen a pokolban lenne.”[16] Balthasar cinikusan megjegyzi: „Ellenfeleim szerint viszont csak az gondolkodik igazán komolyan, aki bizonyossággal tudja, hogy egyes emberek mindörökre elkárhoztak;…”[17]

Balthasar közli, hogy általában úgy beszélünk a pokolról, hogy a többiek tartózkodnak ott, nem pedig a saját személyünk, amely az üdvösség állapotával nem egyezik.[18] Balthasar ennek okából idézi Avilai Terézt:„… hogy segítsek a lelkeknek; ilyenkor valóban úgy látom, hogy a legnagyobb örömmel ezerszer is elszenvednem a halált, csak hogy akár egyetlen lélek is megmeneküljön ettől az iszonyatos kíntól”.[19] Balthasar említi a menny és a poklot elválasztó szakadék átláthatóságát. Kérdése: „De vajon kikerülhető-e a probléma, ha azt feltételezzük, hogy a pokol bizonyosan tele van?”[20] Hogyan lehet boldog egy édesanya, ha gyermeke a pokolban van? Aquinoi Tamás maga fejtegetésére reflektál, a részvét elvégre a szeretet egyik formája, a szeretet pedig megvan az üdvözültekben.[21] Petrus Lombardus olasz teológus, aki Sententiarum libri IV. kötetében megfogalmazza a betelítő szemlélést, melyben a menny lakói a pokolban szenvedők iránt részvétet éreznek. Lombardus nyomán Balthasar a betelítő szemlélést feszegeti: „A kárhozottak büntetésének látványa beárnyékolja-e az üdvözültek dicsőségét, avagy inkább fokozza boldogságukat.”[22] XII. Piusz által a Mária mennybevétele dogma példája, Mária földi életének befejezése után testével-lelkével együtt fölvételt nyert a mennybe, föltámadt Fia dicsőségébe. [23] Krisztus ezzel a Kiv 20,12 szerinti negyedik parancsolatot teljesítette.

Pokol

A Szentírásban a létezésének jelenléte egyértelmű. A teológiai gondolatkör kérdése: ha létezik, akkor ki a teremtője? Az egyházi igehirdetés előtérbe került, így a pokol fogalmát az újskolasztika más értelmezési síkba helyezte. Ha Isten alkotta, akkor miért tartja fent? Az egyházatyák, keresztény teológusok nagyjai Máté 25 alapján kiemelik a pokol létezését. Isten nem teremtett volna ilyen poklot, ha nem lenne arra rendelve, hogy emberek tartózkodjanak benne.[24] Nem állítható, hogy Isten teremtette a poklot.[25] A poklot ha nem Isten alkotta, akkor súlyos bűneink következménye? Balthasar kijelenti, az Istenkép kapcsán hogy a pokol létéért az ember a felelős, az ember saját magát ítéli el. Schmaus kijelentése a „poklot a teremtmény hozza létre, nem Isten. Minden kárhozott ember a neki kijáró poklot teremti meg.[26]

A poklot nem a térbeli elhelyezkedése alapján szemléljük, hanem a pokol olyan értelemben nevezhető “helynek”, amely állapot is, melyben az ember elzárkózott Istentől. Aki a jelenben elzárkózik, könnyen hajolhat az örök elzárkózásra. A pokol is egy reális lehetőség, úgymint a kárhozat is: „Isten senkit nem vet kárhozatra, hanem az ember saját magát juttatja ebbe az állapotba.”[27]

III. Ince pápa óta limbus fogalomköre, a pokol előtere, a testétől elszakadt lélek állapota a halál után. A limbus nem azonos a mennyországgal, a pokollal, a tisztítóhellyel; mint állapot nem azonosítható sem az örök boldogsággal, sem a tisztítótűz-béli szenvedéssel, sem a kárhozattal. Az Istentől való távollét kizárás két típusát ismerjük: az egyik a kárhozat kínjai a poenae damni. A másik az érzékelhető szenvedés a poenae sensus.[28]  Balthasar megjegyzi, hogy legtöbbet beszélő keresztény teológusokon keresztül kellett várni, ahhoz hogy tudatosuljon a poenae damni miben léte: „Isten kegyének és látásának nélkülözése.”[29] Az Úr … „mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson”. (2 Pét3,9). Krisztus, aki belépett a holtak birodalmába.[30] – Krisztus aki„…halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik az ördögöt…”(Zsid 2,14).

A szentírási kijelentések

Klasszikus szentírási helyeket hoz, amelyeket egységes képpé alakít. Ószövetségből említi Mózes alakját, aki a népért közben jár, avagy a prófétákat. A feltett kérdés a gazdag ember és a szegény Lázárról szóló példabeszéd alapján: „Ábrahám és Lázár a senyvedő gazdag láttán: vajon részvét ébred-e bennük, netán közönyösen vagy…? A példabeszéd összefüggésében a kérdés abszurd.”[31] Sem a gazdag ember és a szegény Lázár esetét sem a pokolról lévő szentírási kijelentéseket nem lehet információként kezelni. A példabeszédek tanításai alapján, hogy a kárhozottakra is terjedjen ki a szeretetünk.    

Jézus alig beszél a halál utáni életről, helyette az Isten országának közelségét, beteljesedését hirdeti. (Mk 1,15; Lk 10,9; Lk 6,20). A halál utáni életet és az örökéletet az egyházi igehirdetések hangsúlyozzák. (Jn 6,40). Lukács 6,35 szerint Krisztus az ellenség szeretetét nem köti össze üdvözülés kérdésével: „Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok.” – nem ettől függ az üdvözülés mi volta. Lukács 6,36 kitérő válasza az üdvözülés lehetőségére nem ad támpontot: „Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” – kijelentésében inkább Krisztus követése a lényeges. Művében megfogalmazta az általános teológiai vélemény kérdését: „Lehetséges-e, hogy az ember mindvégig ellenálljon a bűneiért helyette szenvedő Istenembernek? Ha a teológusok nyugodt szível és kereken kijelentik: igen, lehetséges, és ezzel a poklot megtöltik azokkal, akik elutasítják Istent,…[32]

Figyelemre méltó Baltahasar buzdítása az Újszövetség és a teológia a pokolról bármit mond, csak egy értelme lehet az állításaiknak: arra indítani az embert, hogy az életét az örök elbukás reális lehetőségével szembenézve alakítsa és a kinyilatkoztatásban abszolút komolyságú igényt lásson.[33] Balthasar a művében megjegyzi:…„Nem tudom, de úgy vélem (a Szentírás kijelentéseinek első csoportjára tekintettel), szabad azt remélnem, hogy az isteni szeretet fénye végül képes áthatolni minden emberi sötétségen és elzárkózáson.”[34] A Római levélben Pál nagyszerű kijelentése: „Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Krisztustól, testvéreimért, a test szerint népemből valókért.”(Róm9,3). Pál egy tevőleges cselekvést jellemez, melyben hatalmas szeretet tükröződik, hogy mások üdvözüljenek, helyettük „én” kárhozzak el.

Forrás: HANS URS VON BALTHASAR: Mit szabad remélnünk?, Rövid értekezés a pokolról Apokatasztazisz, E,M:Eszkatológia szemináriumi dolgozat,  PPHF. 2017.

[1] Vö. Balthasar, H: szül. Svájc, Luzern, 1905.08.12 – 1988.06.25.

[2] Vö. gör. ἐσχάταις – utolsó. adi.superl. f. pl. dat. ἔσχατος, -η, -ον – 1. utolsó, végső; 2. (adv: ἐσχατον) végül.

[3] Vö Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 37. 132,133.

[4] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 123.

[5] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 119.

[6] Vö. Balthasar, H.: Mit szabad remélnünk?, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 11.

[7] Vö. Balthasar, H.: Mit szabad remélnünk?, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 23.

[8] Vö. Rahner, K.- Vorgimler, H.: Teológiai Kisszótár, SZIT, Budapest, 1980. PPEK: Teológiai Kisszótár, www.ppek.hu/text/teoksz01.txt, 2017.03.31.

[9] Vö. Balthasar, H. : Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 155.

[10] Vö. Isten örök elhatározása, amellyel önmagában elvégezte, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten nem egyforma állapotra teremt: 1. az örök életre 2. az örök kárhozatra rendelt.

[11] Vö. gör. κρῖναι ζῶντας καὶ νεκρούς, οὗ τῆς βασιλείας οὐκ ἔσται τέλος. Vö. Vanyó, L: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, SZIT, Budapest, 2009. 430.

[12] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 121.

[13] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 137.

[14] Vö. II. János, Pál: A Szentatya, II. János Pál pápa levele a papokhoz, Egy „megváltott” lét a megváltásra 4. http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=251, Vö.Tarjányi, B.: Sokakért és mindenkiért, www.biblia-tarsulat.hu

[15] Vö. gör. περὶ –ért, praep. + gen. πολλῶν – sokak adi. m. pl. gen. Vö. Nestle – Aland: Novum Testamentum Graece, szerk. Nestle-Aland, Stuttgart, 1898.

[16] Uo.

[17] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 120.

[18] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 138.

[19] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 157, 158.

[20] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 148.

[21] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 147.

[22] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 147.

[23] Vö.Piusz, XII: Mária mennybevétele in: Magyar Katolikus Lexikon, szerk: Diós, István–Viczián, János: Magyar Katolikus Lexikon, SZIT, 2010. XII. Piusz: Munificentissimus Deus, enciklika, 1950.

[24] Vö. Balthasar, H.: Mit szabad remélnünk?, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 39.

[25] Vö. Uo.

[26] Vö. Balthasar, H.: Mit szabad remélnünk?, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 39.

[27] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 121.

[28] Vö. Limbus in: Magyar Katolikus Lexikon, szerk: Diós, István –Viczián, János: Magyar Katolikus Lexikon, SZIT, 2010.

[29] Vö. Balthasar, H.: Mit szabad remélnünk?, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 37.

[30] Vö. Gergely, III. Szent: Római zsinat, III. ülés, Kr. u. 745. Gergely, III. in: Magyar Katolikus Lexikon, szerk: Diós, István–Viczián, János: Magyar Katolikus Lexikon, SZIT, 2010. Vö. Denzinger, H.-Hunermann, P.: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, SZIT. 2004. DH 587.

[31] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 145.

[32] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 151,152.

[33] Uo.

[34] Vö. Balthasar, H.: Rövid értekezés a pokolról, Sík Sándor kiadó, Budapest, 2006. 131.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.