Az igazak jutalma, a bűnösök bűnhődése

Az igazak jutalma, a bűnösök bűnhődése

Az igazak jutalma, a bűnösök bűnhődése – lehet szentírási és morális kérdés, melyet a theologia moralis avagy morálteológia szemszögéből illetve a Szentírás alapján közelítsük meg. A katolikus erkölcsteológia az a tudomány, amely a kinyilatkoztatás fényénél vizsgálja az Egyház közösségében élő hívő ember magatartását, Krisztushoz, mint középponti normához viszonyítva, a keresztény hivatásból fakadó tanúságtétel szempontjából. A theologia morális kriszto-centrikus mi volta adja meg a keresztény teológiának a lényeges elemét. Arra a hittételre épül, hogy Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta magát a világnak, amely a katolikus erkölcsi szemléletet is gyökerében érinti. (Erkölcsteológia I., Katolikus teológiai főiskolai jegyzetek, Budapest, 1980.
Kérdések: Isten büntet, a bűn magával hordja a büntetését? Van egyáltalán büntetése a bűnnek? Mit jelent a halál a halálos bűnben?

Lelkiismeret három csoportja

  1. helyes vagy biztosan ítélő.
  2. bizonytalan, téves vagy kétes.
  3. aggályos, laza, kompenzatív, kiégett.

Lelkiismeret fogalma: a magyar lelkiismeret kifejezésben a belső ismerés jut kifejezésre, melynek latin megfelelője a conscientia, amely közös tudásra utal. A lelkiismeret megnyilvánulása a gör. alapján szüneideszisz, szüntherezis, amely a jó és rossz megkülönböztetésének kifejezése.
Mindenkiben utat tör a concupiscentia, a kísértés a vágyódás, amely az áteredő bűn következményeként az ember bűnös hajlama, amelyet a gonosz kihasználhat, hiszen nem ok nélkül hívják kísértőnek. A kísértés még nem bűn, hanem bűnből való és bűnre visz, mindezeket a gyakori imádságok leküzdik. A vágyódás az áteredő bűn által az ember sebzettségbe való születése, amely a megszentelt kegyelem áldásával leküzdhető.

Mi a bűn?
A bűn kifejezés latin formái: peccatum: bűn, vétek. A szó vonzatai: macula-ae: bűn, hiba, szennyfolt; peccator-oris: bűnös; pecco-vétkezik; iniquitas–atis: jogtalanság, méltánytalanság, gonoszság. A bűn Aquinoi Szent Tamás erkölcsteológiája alapján: a bűn az Istentől való elfordulást jelenti a változásnak alávetett javakhoz való odafordulás által. (THOMAS AQUINAS; TOMMASO D’AQUINO: Roccasecca, 1225.01.28. – Fossanova, 1274.03.07. olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, a keresztény misztika egyik képviselője.)

A bűn keresztény tanúságtétel szempontjából: A bűn Isten Krisztus által küldött hívásának személyes jellegű, tehát tudatos és szándékos elutasítása, amely egyben hűtlenség a keresztény élethivatással szemben. Szent Tamás erkölcsi törvény alaptétele: Tedd a jót, kerüld a rosszat! Lényege: az erkölcsi cselekvés belső törvénye, arra indít, hogy konkrét döntéseinkben a jót a rossztól megkülönböztessük és a felismert jót megvalósítsuk. (BODA LÁSZLÓ: Erkölcsteológia I. Budapest, 1980.)
Mit jelent a halál a halálos bűnben? – azt, hogy Krisztus, az élet nem lakik az ilyenben, mert elveszítette az istengyermekséget és a Szent Lelket. Origenésznél a Szent Lélek elleni bűn a megkeresztelt ember bármely halálos bűne bűn, amely a keresztségben neki adott Szent Lélek ellen történik és az ilyen bűnre nincs bocsánat. A halálos bűn kritériumát Origenész sem adja meg. A halálos bűnön kívül vannak olyan bűnök, amelyek nem űzik el a Szent Lelket és az Egyházból sem zárnak ki. Mivel minden embernek vannak ilyen bűnei, ezért az ember mindig simul iustus et peccator, amennyiben folyton a bűntől való elfordulásra törekszik. A simul iustus et peccator – Luther tanítása a megigazulásról, szerinte az ember egyszerre igaz és bűnös.

Ezdrás pap és történetíró első három látomásban Istent faggatja: miért szenved Izrael és miért boldogulnak a gonoszok? A kérdések a szerző gondolatvilágának középpontját alkotják, aki tanúja volt Jeruzsálem lerombolásának (Kr. u. 70), és abból a tényből fakadnak, hogy a nemzeti katasztrófa mindent megkérdőjelezett. Mivel magyarázzuk a rossz eredetét, amely az emberi természet velejárója? A rosszra való hajlam az ember szívében van és átöröklődik az utódokra (4Ezd 3,20; 4,30; 7,48). Az emberi természet magában hordja a rossz princípiumát. Ezdrás kérdései hasonlóak Jób kérdéseihez.

Ezdrás Kr.e.5. – Kr. e. 4. szd idején élt, több néven ismert: Ezsdrás, Ezra, Ezdrás, héberbe a neve: עזרא. Kr.e.460 körül Artaxerxész perzsa király engedélyével tért haza 80 évvel az első csoport után a babiloni fogságból. A király Ezdrást a nép oktatásáért tette felelőssé és kimondta, hogy főbenjáró bűnt követ el az, aki nem cselekszi a király és Jáhve törvényét. További feladata a vallási reformot végre hajtása. Magyarázta a nép előtt Mózes törvényét. Nehémiás munkatársa volt a hit és az istentisztelet megújításában. Ezdrás és kortársa, Nehémiás könyvét is ugyanarra a tekercsre írták, amelyek szoros egységet alkotnak és csak később választották szét két könyvre. Ezdrás könyve ott folytatja az ókori zsidó történelem elbeszélését, ahol a Krónikák 2. könyve befejeződik.

A babiloni fogság utáni a bölcsességi irodalom központi témája az emberi szenvedés. Ekkor merült fel a kérdés: miféle Isten az, aki az embert szenvedni hagyja? Az igazak jutalmazásáról szóló hagyományos teológiai felfogás válságba került: az emberi tapasztalat és a hagyományos válasz ellentétben áll – ennek dialektikus feloldását keresi a bibliai bölcselő: Tézis: Isten igaz, a világot az igazság törvényivel kormányozza, a jó szándékú és igaz embert megjutalmazza, a gonoszt pedig az igazságnak megfelelően megbünteti. Antitézis: az emberi tapasztalat: az igaz ember gyakran koldusbotra jut és sokféle szenvedés éri, míg a gonoszok gondtalanul élik világukat. Szintézis: a problémára a különböző szentírók más-más megoldást adnak.

Az emberi lét értelmét keresve a bölcsességi gondolkodás két vonala különböztethető meg

  1. hagyományos (Sirák fia, Példabeszédek, Énekek éneke): elfogadja a hagyományos teológiai gondolkodást az isteni igazságszolgáltatásról (természetesen a földi keretekben)
  2. intellektuális (Prédikátor, Jób): megkérdőjelezi az igazságszolgáltatás hagyományos felfogását és lázad ellene. Mindkettőben közös, hogy a tapasztalatra épít, és élményeit intellektuálisan dolgozza fel. A bölcsességben tehát összefonódik az emberi tapasztalat és értelem annak érdekében, hogy tudatosan beleilleszkedjen a teremtett világba, annak tevékeny része és ura legyen, s így az élet mestere legyen.

Jób könyve a korabeli világirodalomhoz kapcsolódik. Az alaptéma más népek irodalmában is feldolgozásra kerül: az ártatlan, igaz ember szenved, de mindvégig hűséges marad. Barátai szerint ártatlansága lehetetlenség, hiszen – a hagyományos teológia szerint – Isten csakis a gonoszokat bünteti. Az igaz szenvedése azt látszik igazolni, hogy Isten nem igazságos. Jób maga sem izraelita, (Husz földje, (Jób 1,1) Haurán vidékén lokalizálhatjuk, a Jordántól északkeletre.) Minden emberi ismeret központi problémája, hogy milyen viszonyba álljon Istennel. Az „istenfélelem” párhuzamos, szinonim kifejezései: „igaz”, „helyes”, kerüli a rosszat”, gyűlöli a gonoszt”. Sok beszéd van, ami csak a hiábavalóságot szaporítja: Mi haszna van belőle az embernek? (Préd 6,10-11). Másrészt elfogadja Jób ellenvetéseit, miszerint nincs közvetlen ok-okozati összefüggés az ember viselkedése és sorsa között: Vannak igazak, akikkel úgy bánnak, mint a bűnösökkel, és vannak bűnösök, akikkel pedig úgy bánnak, mint az igazakkal (Préd8,14).

A teológiai gondolkodásban mutatkozó rokonságon kívül Jób és a Prédikátor között hasonló szociális viszonyok is felfedezhetők. A dialógusok Jóbja befolyásos ember lehetett, hiszen így emlékezik: Amikor a városkapuhoz mentem…, amikor megláttak az ifjak, hátra húzódtak, – az öregek pedig fölkeltek és állva maradtak. A vezető emberek abbahagyták a beszédet, – és tenyerüket a szájukra tették (Jób 29,7-9). Arisztokrata múltjához képest a 7. fejezetben helyzetét rabszolgához hasonlítja. Nem a szolgaság intézményén botránkozik meg, hanem hogy ő találja magát ilyen szituációban. A Prédikátor ugyanehhez a társadalmi réteghez tartozik, hiszen így gondolkodik: „Ne figyelj minden szóra, amit kimondanak, mert különben meghallod, hogy átkoz a szolgád. Mert hisz – ezt magad is tudod – te is sokszor átkoztál másokat.” (Préd 7,21-22). (THORDAY ATTILA: Az emberi bölcsességtől Isten bölcsességéig, Budapest, 1980.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.