Az igazak jutalma, bűnösök bűnhődése

Az igazak jutalma, bűnösök bűnhődése terminológia összetettsége okából csak a főbb horizontális fókuszpontokat említem, amelyek a morálteológia illetve a Szentírás. A theologia moralis kriszto – centrikus mi volta adja meg a keresztény teológiának a lényeges elemét. Mivel a fenti terminus nem állítás, ezért vizsgáljuk meg mely diszciplinák háttere segít bennünket közelebb vinni a fókuszpont felé: filozófia, pszichológia és a teológia.

Így a kérdésünk: a bűn magával hordja a büntetését? – van egyáltalán büntetése a bűnnek? – mit jelent a halál a halálos bűnben?

Az ószövetségi bölcselet

A Tanakh, a héber Biblia, amely tartalmazza a bölcsességi irodalmat, melynek elnevezései: ketuvim, ketubim vagy kszovim héb. כְּתוּבִים – jelentése: amik le vannak írva. A hittudomány a Ketubim elnevezést használja.

Ide tartozó könyvek: Zsoltárok, Példabeszédek, Jób, Énekek – Éneke, Rut, Siralmak könyve, Példabeszédek, Prédikátor, Eszter, Sirák fia.

A babiloni fogság [1] utáni a bölcsességi irodalom központi témája az emberi szenvedés. Ekkor merült fel a kérdés: miféle Isten az, aki az embert szenvedni hagyja? Az igazak jutalmazásáról szóló hagyományos teológiai felfogás válságba került: az emberi tapasztalat és a hagyományos válasz ellentétben áll – ennek dialektikus feloldását keresi a bibliai bölcselő:

Tézis: Isten igaz, a világot az igazság törvényivel kormányozza, a jó szándékú és igaz embert megjutalmazza, a gonoszt pedig az igazságnak megfelelően megbünteti.

Antitézis: az emberi tapasztalat, az igaz ember gyakran koldusbotra jut és sokféle szenvedés éri, míg a gonoszok gondtalanul élik világukat.

Szintézis: a problémára a különböző szentírók más – más megoldást adnak.

A Szentírás felelete

Az emberi lét értelmét keresve a bölcsességi gondolkodás két vonala különböztethető meg:

  1. hagyományos (Sirák fia, Példabeszédek, Énekek – Éneke): elfogadja a hagyományos teológiai gondolkodást az isteni igazságszolgáltatásról (természetesen a földi keretekben)
  2. intellektuális (Prédikátor, Jób): megkérdőjelezi az igazságszolgáltatás hagyományos felfogását és lázad ellene.

Mindkettőben közös, hogy a tapasztalatra épít, és élményeit intellektuálisan dolgozza fel. A bölcsességben tehát összefonódik az emberi tapasztalat és értelem annak érdekében, hogy tudatosan beleilleszkedjen a teremtett világba, annak tevékeny része és ura legyen, s így az élet mestere legyen.

Jób könyve a korabeli világirodalomhoz kapcsolódik. Az alaptéma más népek irodalmában is feldolgozásra kerül: az ártatlan, igaz ember szenved, de mindvégig hűséges marad. Barátai szerint ártatlansága lehetetlenség, hiszen – a hagyományos teológia szerint – Isten csakis a gonoszokat bünteti. Az igaz szenvedése azt látszik igazolni, hogy Isten nem igazságos. Jób maga sem izraelita, (Husz földje, (Jób 1,1) Haurán vidékén lokalizálhatjuk, a Jordántól északkeletre.)

Minden emberi ismeret központi problémája, hogy milyen viszonyba álljon Istennel. Az „istenfélelem” párhuzamos, szinonim kifejezései: „igaz”, „helyes”, kerüli a rosszat”, gyűlöli a gonoszt”. Sok beszéd van, ami csak a hiábavalóságot szaporítja: Mi haszna van belőle az embernek? (Préd 6,10-11). Másrészt elfogadja Jób ellenvetéseit, miszerint nincs közvetlen ok – okozati összefüggés az ember viselkedése és sorsa között: Vannak igazak, akikkel úgy bánnak, mint a bűnösökkel, és vannak bűnösök, akikkel pedig úgy bánnak, mint az igazakkal (Préd 8,14).

A teológiai gondolkodásban mutatkozó rokonságon kívül Jób és a Prédikátor között hasonló szociális viszonyok is felfedezhetők. A dialógusok Jóbja befolyásos ember lehetett, hiszen így emlékezik: “Amikor a városkapuhoz mentem…, amikor megláttak az ifjak, hátra húzódtak, – az öregek pedig fölkeltek és állva maradtak. A vezető emberek abbahagyták a beszédet, – és tenyerüket a szájukra tették” (Jób 29,7-9). Arisztokrata múltjához képest a 7. fejezetben helyzetét rabszolgához hasonlítja. Nem a szolgaság intézményén botránkozik meg, hanem hogy ő találja magát ilyen szituációban.

A Prédikátor ugyanehhez a társadalmi réteghez tartozik, hiszen így gondolkodik: „Ne figyelj minden szóra, amit kimondanak, mert különben meghallod, hogy átkoz a szolgád. Mert hisz – ezt magad is tudod – te is sokszor átkoztál másokat.” (Préd 7,21-22). (Thorday, Attila: Az emberi bölcsességtől Isten bölcsességéig, Budapest, 1980.)

A lelkiismeret fogalma

A magyar lelkiismeret kifejezésben a belső ismerés jut kifejezésre, melynek latin megfelelője a conscientia, amely közös tudásra utal. Továbbá jó és a rossz fogalmával kapcsolatban egy ősi, közös lelki alap, amely minden kor emberét összeköti.

A lelkiismeret megnyilvánulása a gör. szüneideszisz, szüntherezis, amely a jó és rossz megkülönböztetésének kifejezése. Mindenkiben utat tör a lat. concupiscentia, a kísértés a vágyódás, amely az áteredő bűn következményeként az ember bűnös hajlama. A kísértés még nem bűn, hanem bűnből való és bűnre visz. A vágyódás az áteredő bűn által az ember sebzettségbe való születése, amely a megszentelt kegyelem áldásával leküzdhető. A lelkiismeretnek három csoportja: 1. helyes vagy biztosan ítélő. 2. bizonytalan, téves vagy kétes. 3. aggályos, laza, kompenzatív, kiégett.

Szent Tamás erkölcsi törvény alaptétele: Tedd a jót, kerüld a rosszat! A lényege az erkölcsi cselekvés belső törvénye, arra indít, hogy konkrét döntéseinkben a jót a rossztól megkülönböztessük és a felismert jót megvalósítsuk. (Boda, László: Erkölcsteológia, I. Budapest, 1980.) (Szent Tamás: Thomas Aquinas; Tommaso, D’Aquino: Roccasecca, 1225.01.28. – Fossanova, 1274.03.07. olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos – rendi szerzetes, a keresztény misztika egyik képviselője.)

A bűn Aquinoi Szent Tamás erkölcsteológiájában: a bűn az Istentől való elfordulást jelenti a változásnak alávetett javakhoz való odafordulás által.

A bűn keresztény tanúságtétel szempontjából: A bűn Isten Krisztus által küldött hívásának személyes jellegű, tehát tudatos és szándékos elutasítása, amely egyben hűtlenség a keresztény élethivatással szemben.

A bűn kifejezés latin formái: peccatum: bűn, vétek. A szó vonzatai: macula–ae: bűn, hiba, (magyar szavunk: makulátlan). szennyfolt; peccator-oris: bűnös; pecco – vétkezik; iniquitas–atis: jogtalanság, méltánytalanság, gonoszság.

Mit jelent a halál a halálos bűnben? – hogy Krisztus, az élet nem lakik az ilyenben, mert elveszítette az istengyermekséget és a Szent Lelket. Origenésznél a Szent Lélek elleni bűn a megkeresztelt ember bármely halálos bűne bűn, amely a keresztségben neki adott Szent Lélek ellen történik és az ilyen bűnre nincs bocsánat.

A halálos bűn kritériumát Origenész sem adja meg. A halálos bűnön kívül vannak olyan bűnök, amelyek nem űzik el a Szent Lelket és az Egyházból sem zárnak ki. Mivel minden embernek vannak ilyen bűnei, ezért az ember mindig simul iustus et peccator, amennyiben folyton a bűntől való elfordulásra törekszik. A simul iustus et peccator – Luther tanítása a megigazulásról, szerinte az ember egyszerre igaz és bűnös.

Szent Ignác kijelentésével a hét fő erényt szembe állítják a hét főbűnnel. Contra agere! – Tedd az ellenkezőt!

  • Az okosság megmutatja a jó útját, helyes irányba tereli a gyakorlati értelmet.
  • Az igazságosság megadja az akaratnak a helyes irányt. Kiragadja az énhez való görcsös ragaszkodásból és áthelyezi a tárgyilagosság világába.
  • A mértékletesség helyes középúton tartja a vágy érzelmeit az ernyedtség és a túlzott érzékiség között.

kevélység:     superbia        –>           alázat

fösvénység:   avaritia         – >          adakozás

bujaság:          luxuria         –>          tisztaság

irigység :        invidia          –>          akaró szeretet

torkosság :     gula              –>          mértékletesség

restség :         acedia           –>         buzgóság

A négy sarkalatos erényhez további sarkalatos erényként tágabb értelemben hozzáfűzzük még az alázat erényét is: amely biztosítja a létezés alapvető rendjét, az Istennek való alávetettséget és ezzel közvetett módon a lét minden vonatkozásának rendjét.

[1] Vö. A babiloni fogság: www.teologia.nhely.hu/?p=186